A történeti kertek Magyaroszágon sajnos kevéssé ismertek a turisták, az utazók számára, hiszen erről alig kapnak tájékoztatást a helyszínen, de még könyvekben is kevés a népszerű módon bemutatott helyszín. Ezt kívánja pótolni a nagy szakmai tapasztalat alapján Dr. Szikra Éva szerkesztő gondozásában a 150 kertet bemutató, fényképekben, illusztrációkban gazdag album.
Megjelent a Civertan Grafikai Stúdió legújabb fotóalbuma, Felvidék, Várak madártávlatból címmel. Több, mint 20 várhelyszínnel, és leírással, igazi karácsonyi ajándék, hiszen egyedülálló, csak légifotókat tartalmazó könyvünk igazi meglepetés, nemcsak várbarátoknak. Az A/4-es méretű könyv megvásárolható a Civertan Grafikai Stúdió elérhetőségein.
Megjelent a burgenlandi várakat bemutató kötet az Anno Kiadó gondozásában. A szöveges rész Dr. Dénes József tollából ered, a képeket a Civertan Stúdió munkatársai, Jászai Balázs és László János készítette. Igyekeztünk minden egyes várhoz légifotót párosítani, hiszen a várak egy része évszázadok óta, sőt még ma is a magyar arisztokrata családok tulajdonában vannak, így az Őrvidék területét és várait nyugodtan tekinthetjük közös múltunknak. Tizennyolc vár kerül bemutatásra a Burgenland színes kötetben, mely megvásárolható a Civertan irodájában.
Megjelent a Civertan Grafiai Stúdió legújabb fotóalbuma, Kolostorok Magyarországon címmel. Csorba Csaba értő szavaival bemutatott 23 kiemelt Magyarországi kolostor helyszín ismertetésére vállalkozik a kötet - sok sok fényképpel és légifotóval. A légifelvételek különösen alkalmasak egy egy dóm vagy hegycsúcson található épület látványos bemutatására. A könyv A/4-es méretű.
1 |